Szülték bennem a csillagok.
A remény belőlem elköltözött,
Nem is jöhetnek jobb napok.
Ez egy utolsó levél, egy meg nem írt,
Egy befelé kiáltó pillanat.
Nem szántja toll a jó papírt,
Szememben lángok vallanak.
Ne remelj...
Szép vagy, és nem csak fénytelen,
Sugártalan büszkeség,
De másnak jele van testeden,
Megijednél, ha értenéd.
Várj!
Tudod, hogy hiába menekülsz,
Hiszen akármerre is mennél,
Mindig utolér az utolsó levél...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.